2024.04.16., kedd - Csongor
Miskolc: 12o - 14o
Az ország 19 megyéjében

A hetvenöt éves miskolci buszközlekedést is ünnepli az MVK a Múzeumok éjszakáján

Tajthy Ákos | 2023. június 09. - 17:47
A hetvenöt éves miskolci buszközlekedést is ünnepli az MVK a Múzeumok éjszakáján

A programok nagy része idén is a cég Szondi György utcai telephelyén lesz, a belvárosban azonban busztörténeti felvonulást is figyelemmel kísérhetnek majd az érdeklődők.

A hagyományoknak megfelelően idén is különleges nyílt napot szervez a Múzeumok éjszakáján a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK), június 24-én, szombaton a Múzeumok éjszakájához kapcsolódva – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Demeter Péter, a cég vezérigazgatója.

Mint mondta, a programok délután 3 órakor kezdődnek majd az MVK Szondi György utcai telephelyén, ahová díjtalan lesz a belépés, ezt megelőzően azonban egy busztörténeti felvonulást láthatnak majd az érdeklődők, amely a Városház térről indul majd.

- Ez utóbbinak az az apropója, hogy idén novemberben ünnepeljük azt, hogy hetvenöt éve létezik a menetrendszerinti autóbusz-közlekedés Miskolcon – tette hozzá.

A programokról szólva kiemelte, a cég telephelyén autóbuszokkal, villamosokkal, veterán járműkiállítással, a Magyar Honvédség és a Baráthegyi Vakvezető Kutyaiskola bemutatójával, koncertekkel, szervezett telephely és közlekedéstörténeti múzeumlátogatással várjuk az érdeklődőket.

Gyerekprogramokban is gazdag lesz a rendezvény, a kicsik kipróbálhatják a Kerékpáros Miskolc Egyesület biciklis tanpályáját, távirányítós járműbemutatón vehetnek részt, ugrálhatnak trambulinon, szórakozhatnak mobiljátszóházban és ugrálóvárban, illetve egy igazi különlegesség: a „Hétpecsétes kincskereső” játék is indul. Aki a hét próbát teljesíti, természetesen ajándékot kap.

- A rendezvény keretében az elmúlt évek hagyományainak megfelelően jótékonykodni is lehet: aki érkezéskor macska-és kutyaeledellel, vagy bármilyen, a Miskolci Második Esély Állatvédő Alapítványnak hasznos felajánlással (például állatfelszerelés, tisztítószer, nem műszálas ruhanemű) érkezik, annak meglepetéssel kedveskedünk – tette hozzá Demeter Péter.  

Színpadi programok:
16:00-tól fellép a Csiribiri együttes,
17:30-tól a Gézengúzok interaktív gyerekműsora következik,
20:00-tól az Érzés zenekar ad koncertet (bakancsos Edda dalokból) az rendezvényen.

A helyszínen lehet regisztrálni a rendkívül népszerű telephely látogatásra, ahol a miskolci közlekedési vállalat mutatja be mindennapjait, a villamos- és autóbuszjavító csarnok napi munkáját, amelyhez „szakmai idegenvezetés" társul.

Szintén helyszíni regisztrációhoz kötött az MVK Zrt. közlekedéstörténeti múzeumának megtekintése.

Fotó: MVK Zrt.