2024.04.18., csütörtök - Andrea, Ilma
Miskolc: 10o - 12o
Az ország 19 megyéjében

Böjte Csaba fővédnökségével tartanak Dicsőítő Szigetet Szigetmonostoron

frisshirek.hu | 2023. június 01. - 18:45
Böjte Csaba fővédnökségével tartanak Dicsőítő Szigetet Szigetmonostoron

Dicsőítő Sziget elnevezéssel immár második alkalommal rendeznek keresztény könnyűzenei fesztivált Szigetmonostoron június 24-25-én.

A programban ismert keresztény és világi együttesek, előadók lépnek színpadra, mások mellett

  • Mező Misi,
  • Ferenczi György,
  • Csiszér László,
  • Dobner Illés,
  • Molnár Levente,
  • az Eucharist és
  • a pápalátogatás összevont dicsőítő zenészekből álló csapata, a Pápamobil

- közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel. Mint írták, a zenén túl kerekasztal-beszélgetéseket, kultúrevangelizációs színházi előadást és festménykiállítást kínálnak a résztvevőknek. Gável Andrást, a fesztivál egyik főszervezője kiemelte:

a rendezvény célja hidat képezni ember és Isten, valamint ember és ember között, a különböző művészeti ágak találkozása által.

Molnár Zsolt, Szigetmonostor polgármestere hangsúlyozta: a helyi közösség erejét a személyes kapcsolatok adják, és ennek jó példája a Dicsőítő Sziget, hiszen idén, a nehéz gazdasági helyzet és a sok bizonytalanság közepette különösen nagy szükség van az összefogásra, a személyes felajánlásokra.

A fesztiválon ismert színészek közreműködésével előadják a Dramatizált Bibliát az Eucharist együttes közreműködésével. A Ferenc pápa magyarországi látogatására összeállt keresztény könnyűzenei formáció június 25-én vasárnap áll színpadra a szerzőkkel, Sillye Jenővel, Borka Zsolttal, Varga Attilával és a Gável testvérekkel. A zenekar tagja továbbá Csiszér László, Nagy Lajos az Imperfectum együttesből, valamint Simon Bence, Sillye Gábor és Sillye Gergely.

A Dicsőítő Sziget fővédnöke Székely János szombathelyi püspök és Böjte Csaba.

A rendezvény támogatója mások mellett Szigetmonostor önkormányzata és a Petőfi Kulturális Ügynökség. Az egyéb hazai keresztény könnyűzenei rendezvényekhez képest szándékoltan magyar előadókat előtérbe helyező keresztény és összművészeti fesztivál részleteiről, a programról és az előadókról a dicsoitosziget.hu-n olvasható részletes tájékoztatás.

A kiemelt kép forrása: a Dicsőítő Sziget Facebook-oldala