2024.04.16., kedd - Csongor
Miskolc: 12o - 14o
Az ország 19 megyéjében

Emlékművet kapott az egykori diósgyőri kohászat

Tajthy Ákos | 2023. május 18. - 08:15
Emlékművet kapott az egykori diósgyőri kohászat

Az alkotást kedden avatták fel, az ünnepségen a Svédországban élő alkotó Kraitz Gusztáv is részt vett.

Az alkotást kedden avatták fel, az ünnepségen a Svédországban élő alkotó Kraitz Gusztáv is részt vett.

Ünnepélyes keretek között adták át kedden a kohászatnak és vasgyárnak emléket állító alkotást az Újgyőri főtéren. Ahogyan arról beszámoltunk, Kraitz Gusztáv, a miskolci születésű világhírű szobrász által megálmodott alkotás megépítését régóta tervezték, és a városban kibontakozott széleskörű összefogásnak köszönhetően az elmúlt időszakban meg is valósult.

Az avatón Veres Pál, Miskolc polgármestere köszöntötte is, aki beszédében úgy fogalmazott, a diósgyőri kohászat a város történelmének meghatározó eleme, éppen ezért régi adósságát törleszti Miskolc a kohászok, a kohászatban dolgozók felé.

- Nagy utat tett meg a diósgyőri kohászat az évszázadok alatt a Szinva völgyében, egykor az ország legnagyobb kohászati komplexuma a megye egykor legnagyobb munkaadójaként működött, volt idő Miskolcon, amikor szinte mindenkinek volt valami saját élménye a vasgyárról, volt legalább egy rokona, vagy ismerőse, aki ott dolgozott. A vasgyár nem csak egy gyár volt, akik itt éltek, vagy dolgoztak a kohászat idején, ezt pontosan tudják a mai napig – jelentette ki a városvezető, aki kiemelte: a vasgyár emléke ugyanúgy hozzátartozik a miskolcisághoz, mint a város múltjának más eleme, turisztikai attrakciói.

 „Ez a fel-felizzó salaktál emlékeztet mostantól minden erre járót a diósgyőri kohászatra, azokra, akik valaha a vasgyárban dolgoztak, és arra is, hogy a nehézipar virágzása után milyen traumaként élte meg a város és térség a gyár bezárását, miután Miskolc a huszonegyedik században új utakat volt kénytelen keresni. Hálás köszönet illeti az emlékmű alkotóját, Kraitz Gusztávot” – tette hozzá.

A három méter magas, tizenhét tonnás salaküstből kialakított emlékű avatásánál jelen volt annak megálmodója, a több mint hat évtizede Svédországban élő, de miskolci gyökereitől teljesen soha el nem szakadt Kraitz Gusztáv, aki elmondta, az Újgyőri főtértől kétszáz méterre, a Második utcán született és a Vasgyárban is nőtt fel. Hozzátette, bár hat évtizede elhagyta Magyarországot, Miskolchoz élő szálak kötik ma is, és jó szívvel emlékszik gyermekkorára

- Egy hazai látogatás alkalmával, tizenöt évvel ezelőtt fogalmazódott meg bennem, hogy emléket kellene állítani a gyárnak, ami oly’ sokaknak adott oly’ sokat. Mivel nekem emlékeimben mindig az éjszakai salaköntéskor látható vörös fény villant be elsőnek a gyárról kézenfekvőnek tűnt az emlékmű alapjának a felhagyott üzemi területen talált salaküst – tette hozzá, végül köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult az emlékmű megvalósításához.

Szunyogh László, Miskolc főépítésze is a kohászathoz kötődő vállalkozók és a volt kohászok összefogását méltatta, mint mondta, az önkormányzat „mindössze” a feladatok koordinálását vállalta.

Utolsóként Harcsik Béla, az Északkelet-Magyarország Ipartörténetének Ápolásáért Alapítványának kuratóriumi elnöke beszélt. Mint mondta, „a kohászat emlékművének avatásakor nemcsak a kohászatra emlékezünk, hanem az egész diósgyőri vasgyárra, a gépgyárral együtt.”

- Együtt nőttek föl, testvérek voltak és sajnos együtt hullottak a porba. A diósgyőri acélgyártás világhíres. Volt időszak, amikor nem épülhetett hazánkban gép úgy, hogy ahhoz az alapanyagot ne Diósgyőr adta volna. Nem épülhettek úgy hajók, mozdonyok, hogy ne Diósgyőrből kerüljön oda a vas. Sajnos tizenöt évvel ezelőtt az utolsót csapolták, a DIGÉP pedig már hamarabb elköszönt. Ennek ellenére se feledjük soha, hogy a diósgyőri vasgyár mit adott az országnak, mit adott az államnak, a világnak és mit adott Miskolcnak – mondta Harcsik Béla.

A délutáni ünnepség után este rövid műsor után kapcsolták fel az emlékmű teljes világítását, ami egyébként a salaköntés pillanatát idézi meg (erről itt írtunk korábban).Az alkotás mostantól minden este sötétedéstől éjfélig minden félórában világítja meg néhány percre az Újgyőri főteret.

Fotó: Tajthy Ákos