2024.04.18., csütörtök - Andrea, Ilma
Miskolc: 11o - 14o
Az ország 19 megyéjében

Drasztikus hatásai lesznek a klímaváltozásnak a Kárpát-medencében Áder János szerint

frisshirek.hu | 2023. április 22. - 18:00
Drasztikus hatásai lesznek a klímaváltozásnak a Kárpát-medencében Áder János szerint

A klímaváltozás következményei a Kárpát-medencében az előrejelzettnél hamarabb érezhetők lesznek, drasztikus változások várhatók – mondta Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a Föld napja alkalmából a Mathias Corvinus Collegium által szervezett rendezvényen, Budapesten szombaton.

Áder János – az ország több pontjáról, valamint Erdélyből és a Kárpátaljáról érkezett diákokból álló – középiskolásoknak tartott előadásában kiemelte, hogy a klímaváltozás hatásainak 80 százaléka a vízen keresztül lesz érezhető.

Magyarországon egyszerre tapasztalható a sok víz és a kevés víz problémája: miközben 2013-ban még az áradás okozott nehézségeket, három éve aszály sújtja az országot

– mondta az MTI tudósítása szerint a volt államfő.

Amint arról lapunk, a frisshirek.hu korábban már beszámolt, történelmi aszály volt a tavalyi: az őszi és a nyári növények terméshozamai egyaránt elmaradtak a korábbi évek átlagaitól, de az állattenyésztés is megsínylette a szárazságot. A szakértők drasztikus időjárás-változást jeleznek a következő évtizedekre hazánkban, főleg az Alföldön.

Áder János rámutatott:

A tavalyi szárazság miatt az ország bizonyos területein 80-100 centiméter mélységben eltűnt a víz a talajból, mindez ezermilliárd forint feletti kárt okozott a mezőgazdaságban, továbbá tízszer annyi terület égett le bozóttüzek következtében a korábbiakhoz képest.

Kitért arra is, hogy a hőmérséklet emelkedésével párhuzamosan a havas napok száma is csökken, a mostani teleken jellemzően nincs olyan nap, amikor a hótakaró az egész országot befedi, miközben régebben 17 ilyen napot is regisztráltak.

A volt köztársasági elnök azzal folytatta, hogy

az országban egymillió ember élet- és munkafeltételeit veszélyezteti a sivatagosodás, ha nem történnek meg a szükséges óvintézkedések.

A Földön mindig voltak melegebb és a hidegebb időszakok, ami jelenleg zajlik azonban sokkal gyorsabb és nem magyarázható természeti okokkal, hanem az emberi tevékenység áll mögötte – fejtette ki.

A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány működéséről szólva elmondta, az óvodás kortól kezdve a középiskolásokon, egyetemistákon át a vállakozásokig próbálják lefedni a fentarthatóság témakörét. Egyebek mellett könyvek megjelentetésével, ösztöndíjprogrammal, az egyetemekkel való együttműködéssel, rendezvények szervezésével, ivókutak telepítésével és podcastek sugárzásával tesznek a környezet megóvása érdekében, illetve hívják fel a figyelmet a fenntarthatóság fontosságára.

Ezen felül

mára egy tőkealapot is létrehoztak, amely a fenntarthatósági problémákra megoldásokat nyújtó vállalkozásokba fekteti a pénzt.

Kiemelte, hogy jövő héten az alapítvány támogatásával a köznevelésben újra fenntarthatósági témahetet tartanak, továbbá egy hónap múlva Gödöllőn kilencedik alkalommal rendezik meg a környezetvédelmi filmfesztivált.

Számos probléma kezelésére léteznek jó technológiai megoldások, azok jelentős része megtekinthető volt a Planet Budapest fenntarthatósági világtalálkozón:

  1. Kiemelte azt a szerkezetet, amely baktériumok segítségével komposztálhatóvá teszi a műanyagot, az autót fél liter vízzel tisztára mosó konstrukciót, illetve a szennyvizet természetes biológiai folyamatokkal tisztító gépezetet.
  2. Szólt egy magyar találmányról is, amely képes a vízből kinyerni az ipari balesetek során kifolyt olajat.
  3. Megemlítette azt a drónos permetezőt is, amellyel hozzá lehet férni a terméshez annak károsítása nélkül.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a földön a víz és az édesvízkészlet mennyisége állandó, ami rohamosan csökken az a felhasználható víz mennyisége.

Áder János hozzátette:

Törekedni kell a szennyezés megállítására és a vizek védelemére, a tisztítás ugyanis jóval bonyolultabb és drágább folyamat.

Figyelmeztetett arra, hogy a tengerekben az előrejelzések szerint 2050-re több műanyag lesz, mint hal, a túlhalászást meg kell állítani, akvakultúrák kialakítására lesz szükség.

A fogyasztói társadalom nyomást gyakorol az egyénre, a mértéktartásról mindenki maga hozhatja meg a szükséges döntést, fel kell tenni a kérdést, hogy valóban szüksége van-e az embernek arra a cikkre, amelyet készül megvásárolni

– vélekedett Áder János szintén kérdésre válaszolva.

Fotó: Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Alapítvány kuratóriumi elnöke előadást tart középiskolásoknak aktuális klímavédelmi kérdésekről és az alapítvány tevékenységéről a Föld napja alkalmából a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Középiskolás Programjának eseményén Budapesten, az MCC Alapítvány épületében 2023. április 22-én. Áder János elmondta, hogy a klímaváltozás következményei a Kárpát-medencében az előrejelzettnél hamarabb érezhetők lesznek, drasztikus változások várhatók. MTI/Soós Lajos