2024.04.16., kedd - Csongor
Miskolc: 7o - 10o
Az ország 19 megyéjében

Novák Katalin öt pontban vázolta fel a békéhez vezető utat

frisshirek.hu | 2023. március 29. - 19:51
Novák Katalin öt pontban vázolta fel a békéhez vezető utat

A magyarok a földrengés okozta bajban és a következő időszakban is segítséget nyújtanak a török embereknek - mondta Novák Katalin köztársasági elnök a Recep Tayyip Erdogan török elnökkel szerdán Ankarában folytatott megbeszélését követő közös sajtótájékoztatón. A magyar köztársasági elnök elmondta, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet nevében Lehel László elnök-igazgató 100 millió forint adományt ad át szerdán Törökországnak. Erdogan török elnök pedig kijelentette, Törökország és Azerbajdzsán kész minden támogatást megadni Magyarországnak a gázellátás terén.

Mentőkutya lopta el a showt Novák Katalin és Recep Tayyip Erdogan közös sajtótájékoztatójának helyszínén az ankarai elnöki palotában - írja a hvg.hu. A mentőcsapatok is meghívott résztvevői voltak az eseményen, ahova persze mentőkutyájukkal, Hope-val érkeztek, aki egy ötéves kisfiú életét mentette meg. Ő abban a "kutyakegyben" részesült, hogy némi ugatás kíséretében pacsit is adhatott a török elnöknek. 

Novák Katalin: a bajban és ezután is segítjük Törökországot

A magyar köztársasági elnök elmondta, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet nevében Lehel László elnök-igazgató 100 millió forint adományt ad át szerdán Törökországnak, emellett 100 tonna gyógyszerrel és orvosi műszerekkel is segítik a magyarok a földrengés sújtotta országot.

Novák Katalin a török elnökkel folytatott megbeszélés témái között említette az orosz-ukrán háborút, az illegális migrációt, az Európai Unió és a NATO bővítését, az energetikai együttműködést és a demográfiai kihívásokat.

Novák újra elmondta, hogy Magyarország elítéli Vlagyimir Putyin agresszióját és kiáll Ukrajna területi integritása mellett, majd öt pontban sorolta fel, hogy mire van szükség a békéhez:

  • szándékra,
  • az eszkaláció elkerülésére,
  • a feszültségek hűtésére,
  • asztalhoz kell ülni,
  • és olyan béketerv kell, ami nem jár Oroszország győzelmével.
„Közös célunk, hogy Oroszország vonja vissza a csapatait ukrán területekről”

– tette hozzá.

Kitért arra is, hogy a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 100. évfordulója alkalmából meghívta Erdogan elnököt, hogy decemberben közösen nyissák meg Törökország és Magyarország közös kulturális évét.

Recep Tayyip Erdogan: Törökország kész minden támogatást megadni Magyarországnak a gázellátás terén

Erdogan a török-magyar kapcsolatokról szólva egyúttal megköszönte Magyarországnak azt a támogatást, amelyet a február 6-i dél-törökországi földrengések után a mentési munkálatok során nyújtott.

Mint fogalmazott:

"a segítő kéz a mélyreható baráti kötelékeink közvetlen megnyilvánulása volt".

"A magyar csapatok 35 honfitársunkat mentették ki sérülten a romok alól" - tette hozzá.

A török államfő egyúttal az orosz-ukrán háborúról is beszélt, a mielőbbi béketárgyalásokat és a háború lezárását sürgette.

Recep Tayyip Erdogan török elnök (b) katonai tiszteletadással fogadja Novák Katalin köztársasági elnököt Ankarában, az elnöki palotában 2023. március 29-én. MTI/Bruzák Noémi

Címlapfotó: Novák Katalin Facebook-oldala