2024.04.17., szerda - Rudolf
Miskolc: 7o - 8o
Az ország 19 megyéjében

Lehetséges, hogy pedofília miatt állították elő a rendőrök az Emerson vállalat egyik vezetőjét Egerben

Sz.O. | 2023. március 27. - 21:30
Lehetséges, hogy pedofília miatt állították elő a rendőrök az Emerson vállalat egyik vezetőjét Egerben

A frisshírek informátora úgy tudja, hogy rendőrök vitték el munkahelyéről az Emerson Automation FCP Kft. egyik magas beosztású vezetőjét Egerben. Egyelőre várunk a rendőrség válaszára, addig is leírjuk, amit tudunk.

A frisshirek.hu értesülései szerint elfogták, és előállították K. Ferencet, Eger legnagyobb munkáltatójának, az Emerson Automation FCP Kft. magas beosztásban lévő alkalmazottját.

2023. március 22-én délelőtt 10-11 óra körül civil ruhás rendőrök érkeztek a vállalat elé, de hiába igazolták magukat a portaszolgálaton, az ügyvezető igazgató utasítására nem mehettek beljebb az épületben. A helyszínen közel egy órán keresztül tartott a vita, majd amikor papír formájában is megérkezett az elfogatóparancs, beengedték az intézkedő rendőröket.

Lapunkhoz eljuttatott információk szerint ekkor G. István, a cég ügyvezető igazgatója azonnali telefonálgatásba kezdett, vélhetően politikus barátait próbálta elérni, illetve rendőrségi kapcsolatait is igyekezett latba vetni annak érdekében, hogy a helyszínen lévő rendőrök munkáját minél jobban megnehezítse, ellehetetlenítse.

Az épület előtt több rendőrautó is várakozott, az ablakokon keresztül pedig mintegy száz ember figyelte, mi zajlik körülöttük, majd azt is látták, amikor K. Ferencet a rendőrök elvezetik.

A találgatás elkezdődött a történet miértjéről, de pontos információt nem tud egyelőre senki.

A környezete úgy tudja, hogy K. Ferenc ukrán gyökerekkel rendelkezik, és köztudottan, nyíltan homoszexuális beállítottságú. Ő maga középkorú éveiben jár, de állítólag volt már húszas éveiben járó párja is.

Az egyik dolgozó információja szerint K. Ferencet nyolc társával együtt fogdán tartják, így vélhetően szervezett elfogás történt. A  szóbeszéd szerint elfogásának indoka: testi sértés és pedofília.

A frisshirek.hu megkereste az Egri Rendőrkapitányságot. Cikkünk frissül, amint a rendőrségtől választ kapunk.

Fotó: pexels