2024.04.18., csütörtök - Andrea, Ilma
Miskolc: 10o - 12o
Az ország 19 megyéjében

Öreg rendőr nem vén rendőr - Mindig fontos lesz a nyugdíjas rendőrök tudása Hevesben

Mezei Anna | 2023. március 27. - 14:00
Öreg rendőr nem vén rendőr - Mindig fontos lesz a nyugdíjas rendőrök tudása Hevesben

Szakmai tapasztalatuk alapján komoly segítséget jelenthetnek az aktív állomány számára – jelentette ki a Heves Vármegyei Rendőrkapitányság vezetője az Egri Szent György Nyugdíjas Rendőr Egyesület évértékelő gyűlésén.  

 

"A szűkös anyagi körülmények ellenére sikerült megvalósítanunk a megújult vezetés által tervezett programjainkat" – jelentette be Kaló József, nyugdíjas rendőr ezredes, az Egri Szent György Nyugdíjas Rendőr Egyesület elnöke, írta a heol.hu.

A frisshírek.hu szemléje során az is kiderült, hogy a több, mint hatvan tagból álló közösség immár

tizenegyedik alkalommal ül össze, hogy évértékelőjét megtartsa.

A rend nyugdíjas őrei 2022-ben több szabadidős tevékenységben vettek részt együtt, szívesen látogatták például a Szilvásváradi Ménesgazdaság lovasprogramjait. A kikapcsolódás mellett

jótékonykodás terén is jeleskedtek a Móra Ferenc Tagiskola diákjainak támogatásával, továbbá karácsonykor ajándékcsomagokkal segítették a nehezebb anyagi körülményekkel bíró tagtársaikat, s egy nagycsaládos rendőr kollégát.

A gyűlésen a Heves Vármegyei Rendőrkapitányság vezetője, dr. Mecser Tamás rendőr alezredes tiszteletéről és köszönetéről biztosította az egyesület tagjait. Elmondása szerint

szakmai tapasztalatuk nagyban hozzájárul a most működő állomány eredményes munkájához.

Amint az Berta József nyugdíjas rendőr alezredes beszédéből kiderült, az egyesület idén részt kíván venni a Nemzetközi Rendőr Szervezet, az IPA (egyebek közt például főző) rendezvényein, s különös figyelemmel ápolják az egri civil szervezetekkel, valamint a Veterán Rendőrök Országos Szövetségével fennálló kapcsolataikat. 

Fotó: police.hu