Több politikai rendezvényről számolt be a frisshírek.hu, amelyek az ország különböző szegleteiben zajlottak. Most Komjáthi Imrét kérdeztük nemzeti ünnepünk kapcsán.

Miért pont Erdélyben ünnepelte március 15-t az MSZP társelnöke?

Ennek több oka is van, egyrészt van egy emlékhely Nyergestető, ahol 200 székely honvédra emlékeznek, akik szembeszálltak a cári és a császári túlerővel, és életüket áldozták a hazájukért. Az ő tiszteletükre most kopjafát állítottunk.

A másik oka kicsit személyesebb, nekem ugyanis Csíksomlyón éltek a rokonaim. Az idősek sajnos már meghaltak, a fiatalabbak pedig egy jobb élet reményében elmentek onnan. Nekik azért kellett otthagyniuk az ősi magyar földet, mert napi szinten piszkálva voltak magyarságukért.

Anno, közvetlenül a romániai forradalom után, január 6-án voltunk kint a családommal az erdélyi rokonságnál. Emlékszem, akkor is érezni lehetett, hogy ott kint mit jelent magyarnak lenni. Megdöbbentő volt, hogy mennyivel nehezebb megélniük a magyarságot. Ne felejtsük el azt sem, hogy ezt nem ők választották, nem ők akartak magyarként egy másik országban élni.

A személyes részen túl pedig az MSZP közösségével is úgy döntöttünk, hogy olyan nemzetpolitikát fogunk csinálni, ahol kihangsúlyozzuk azt, hogy nekünk együtt kell magyarnak lenni, hogy a közösség egy baloldali párt számára nem jelentheti csak a pártközösséget, hanem jelentse a nemzetet és a hazát is.

Amikor körülöttünk a világ válságról válságra billeg, akkor még inkább felértékelődik a szolidaritás, hogy össze tudjunk kapaszkodni, itt az anyaországban is és a határon túl is. Az MSZP ráállt egy olyan útra, ahol a szolidaritás az patriotizmust is jelent.

Jelentősen megváltozott ebben az MSZP álláspontja a 2010 előtti állapotokhoz képest. Mi ennek az oka?

Igen is, meg nem is. Hallottam az akkori vezetőség tagjaitól, hogy annak idején is voltak komoly viták ebben a kérdésben, bőven nem volt egység. Elmondták, hogy komoly belső feszültségek voltak a népszavazás kapcsán. Szerencsére a mostani vezetés számára fontos a patriotizmus, és a régi „nagyöregek” is azt mondják, hogy ez fontos, és csinálni kell.

A reggeli TV-s szereplésemnél is rákérdeztek, hogy vezeklésként voltunk-e Erdélyben. Nekem nincs miért vezekelnem. Azok a politikai vezetők fogtak most össze, akik már akkor is úgy gondolták, hogy hibás a párt elképzelése a nemzetpolitika kapcsán. Akik pedig úgy gondolták, hogy helyes volt az akkori álláspont a népszavazás kérdésben, azok most már egy másik pártban politizálnak.

Milyen érzés volt magyar politikusként Erdélyben ünnepelni egy magyar nemzeti ünnepet? Hogy fogadták önöket a helyiek?

Semmilyen atrocitás nem ért bennünket. Őszinte szavak voltak, de bántás nem. Amikor Lövétén bementünk egy templomba, és találkoztunk a helyi egyháztanács vezetőjével, aki megismert minket, mondta, hogy nagyon régen nem járt már náluk MSZP-s politikus. Elmondta a kritikáját, hogy akkor mit éreztek, de nem dühösen, inkább csak emlékeztetőül elmesélte, hogy mi történt. De a végén azzal zártuk a beszélgetést, hogy látják, mennyit változott a párt politikája ebben a kérdésben, és nagyon becsülik, hogy elmentünk, és idén ott hajtunk fejet a hősök emléke előtt.

Egyébként pedig felemelő érzés volt az egész kint tartózkodás. Eszembe jutott, hogy régen, amikor a rokonokhoz mentünk ki, és Géza bácsiékkel végignéztünk a Hargitán, bennem akkor is az fogalmazódott meg, hogy mindenben támogatni kell az ittenieket, akik minden viszontagság ellenére őrzik a magyarságukat. Most politikai vezetőként pedig van is erre lehetőségem.

Nem lehet leírni azt az érzést, ahogy ott álltunk a rengeteg kopjafa között, amit különböző magyar szervezetek állítottak, és belegondoltunk abba, hogy fiatal életerős magyar honvédek az életüket adták azért, hogy védjék ezt a földet a császári csapatokkal szemben.

Miben tudja az MSZP segíteni a határon túli magyarokat?

Elsősorban abban, hogy megerősítjük bennük az érzést, hogy mi összetartozunk, hogy nem teszünk különbséget magyar és magyar között, és elismerjük, hogy tudjuk, nekik ott helyben nehéz megélni a magyarságukat.

Az MSZP álláspontja a politikai kérdésekben is világos. Nem elvenni akarjuk ez erdélyi magyarok szavazati jogát, csak finom hangolni. Véleményünk szerint a határon túli magyarok jelölhessenek, és választhassanak képviselőt a magyar országgyűlésbe, de ugyanolyan feltételekkel, mint az itthoniak. Nem támogatjuk azt, hogy a külhoniak, akik élni akarnak demokratikus jogaikkal, levélben könnyebben szavazhassanak, mint azok a magyarok, akik külföldön kényszerülnek dolgozni a megélhetésükért.

Kint voltak pár napig Erdélyben. Biztosan vásároltak is. Romániában is érezhető a háborús infláció?

Hát persze – mondja nevetve – magánemberként mentem be a boltba, de ott az árakat látva kijött belőlem a politikus. Érdekes módon, bár Románia is határos Ukrajnával, ott nem érződik a "háborús infláció", az alapvető élelmiszerek 20-40 százalékkal olcsóbbak, mint itthon.

Amikor az első pár terméket beraktam a kosarunkba, meglepődve láttuk az árakat, aztán már végignéztünk mindent a munkatársammal, tésztát, kenyeret, konzervet, olajat. Megdöbbentő volt, hogy az itthon drágának számító olasz tészta olcsóbb, mint nálunk a hazai termékek.

Magánemberként pedig a feleségem örült, hogy bevásároltam. Vettem zakuszkát is, mert nagyon szereti. Meglepetés lesz neki. Én nem virágot szoktam neki venni, ha kedveskedni szeretnék a feleségemnek, hanem inkább megfőzöm számára a kedvenc ételeit. Most is mindjárt ő jutott eszembe.

Mi volt a legmeghatározóbb élmény az út során?

Elmentünk az Úzvölgyi katonatemetőbe. Még most is végigfutott rajtam a hideg, hogy csak beszélek róla. Az a rengeteg fejfa, az a rengeteg kereszt, ahogy beleolvad a tájba… élet veszi körbe a halált. Belegondolni is rossz volt abba, hogy anyák, nagyapák és dédapák siratták itt hősként meghalt gyermeküket. Szívfacsaró látvány volt még ennyi év távlatából is, hogy mennyire értelmetlen dolog a háború, hisz csak a merhetetlen gyász marad utána.

A politikusoknak is meg kellene érteni végre, a háború mindig értelmetlen, lemészárolt fiatalok százai maradnak csak utána. A békének pedig nincs alternatívája.

Fotó: Facebook / Komjáthi Imre