2024.04.18., csütörtök - Andrea, Ilma
Miskolc: 11o - 14o
Az ország 19 megyéjében

Munkaterületet kapott a kivitelező, kezdődik az Avasi kilátó felújítása

Tajthy Ákos | 2023. március 06. - 15:37
Munkaterületet kapott a kivitelező, kezdődik az Avasi kilátó felújítása

A munkálatok nyolc hónapon keresztül zajlanak majd, de a nemrég átadott Horváth-tető játszóterei, sétányai a munkálatok alatt is elérhetőek lesznek éppúgy, mint ahogyan a történelmi lépcsősorai, sétányai is. A megújult kilátót várhatóan év végén veheti birtokba Miskolc közössége.

Átadta hétfőn délelőtt az Avasi kilátót és a hozzá kapcsoló munkaterületet a kivitelező cégnek Szopkó Tibor, Miskolc alpolgármestere, és Miklós Viktor, a miskolci polgármesteri hivatal pályázati főosztályának vezetője.

A városvezető emlékeztetett, az Avas kilátó idén hatvan éves, különleges formájával éppen ennyi ideje szimbóluma Miskolcnak. 

Amikor az Avasi kilátót fejlesztjük, akkor ez jelképezi a város fejlődését is. Nem véletlen az, hogy a frakciónkból többen is itt vagyunk ma, hiszen ez a város számára egy fontos beruházás. Azt is szimbolizálja többek között, hogy összefogással még a legnehezebb időkben is nagyon jelentős fejlesztéseket tudunk megvalósítani

- jelentette ki Szopkó. Hozzátette, fontos szempont volt az, hogy a fejlesztéssel megőrizzék a jelenlegi kilátó történelmi karakterisztikáját, azonban mégis megújuljanak a felületek.

A kivitelezőt egy európai uniós nyílt eljárás keretein belül választottuk ki, minden szabálynak megfelelve. Üdvözöltük, amikor egy fontos, jó partnerünk nyerte meg ezt a versenyt, bízunk abban, hogy a kivitelező személye garanciát biztosít arra, hogy ez a fejlesztés a lehető legjobb minőségben és a határidőket betartva meg fog tudni valósulni

– mondta.

Ahogyan arról a múlt héten a frisshirek.hu is beszámolt, a mintegy nyolszázmilliós fejlesztés során nemcsak az Avasi kilátót újítják fel, de sétányt alakítanak ki az alatta lévő területen, megújul a Győri Nagy Lajos lépcsősor és a Toronyalja utca is.

Miklós Viktor hozzátette, a munkálatok néhány napon belül az állványozással kezdődnek meg.

A kivitelezőnek legkésőbb március 10-éig fel kell vonulnia a területen, a munkák ezt követően nyolc hónapot vesznek igénybe. A felújítással várhatóan novemberben készülnek el, a megújult kilátót az év végére vehetik újra birtokba a miskolciak

– tette hozzá. Arról, hogy az Avasi kilátóval pontosan mi is történik, ebben a cikkünkben írtunk. A kilátó előtti parkolót felvonulási területként használja majd a kivitelező, így itt a következő kilenc hónapban szünetel a parkolás.  

Azok, akik a felújítás ideje alatt autóval érkeznek a Horváth-tetőhöz, a Mendikás dűlőn tudnak majd parkolni. A munkaterületet úgy keríti le a kivitelező, hogy a kilátó melletti lépcsősoron gyalogosan meg lehet majd közelíteni a Horváth-tetőt. De a Győri Nagy Lajos lépcsősor, a Toronyalja utca, illetve a kilátó körüli sétány kivitelezése sem akadályozza majd a gyalogosakat abban, hogy a Szent István tértől fel tudjanak sétálni az Avas-tetőre

– hangsúlyozta Miklós Viktor.

A hat évtizeddel ezelőtt átadott Avasi kilátóval kapcsolatban múlt pénteken kiállítás is nyílt, erről pedig itt írtunk.  

Fotó: A város jelképének számító Avasi kilátót rendszeresen kivilágítják, többek között világnapokon, ünnepeken is. FOrrás: minap.hu