Varga Judit: minden szülő legféltettebb kincse a gyermek, politikai közösségünk számára pedig szent és sérthetetlen

Az egyszülős családok mellett is ott áll a polgári, konzervatív kormány, amely számára a családok támogatása az anyai ösztönhöz hasonló zsigeri ösztön – fogalmazott Varga Judit igazságügyi miniszter csütörtökön az Egyszülős Központ rendezvényén. Kitért arra is: a „megengedhetetlen esetek" a gyermekvédelmi törvény szigorítására sarkallják a kormányt, még tavasszal benyújtják a javaslatot, „mert hazánkban a gyermek szent és sérthetetlen", foglalta össze az MTI.
A frisshirek.hu portál pont az a média hiány, ami egy működő demokráciában természetes kellene legyen, éspedig elfogulatlan, naprakész hírek közvetítője közéletről, politikáról, kultúráról, sportról egyaránt. Nálunk nincs és nem is lesz részrehajlás! Hogy ez így is maradjon, kérlek támogasd munkánkat adományoddal, hívd meg ismerőseid, hogy olvassanak bennünket és kerünk, kövess és lájkolj minket a közösségi médiában is.
TámogatásA "Hogyan tovább a válás után? A váltott gondoskodás gyakorlata a mindennapokban" című konferencián a miniszter azt mondta, a szakmai munka fontos eleme, hogy folyamatosan finomhangolják a rendszert, erre szolgál a családjogi munkacsoport és a csütörtökihez hasonló rendezvények. A váltott gondoskodás tapasztalatait elemezve a jogalkotó is levonhat következtetéseket - jelentette ki Varga Judit.
Szerinte
"szülővé válni életre szóló felelősség, minden nap vizsgázik az ember, a gyermeknevelés az egyik legszebb feladat, de hatalmas felelősség és kihívás." "Minden szülő legféltettebb kincse a gyermek, politikai közöségünk számára pedig szent és sérthetetlen"
- tette hozzá a miniszter.
Emlékeztetett arra, hogy 2021-ben a GDP 6,2 százalékát a családtámogatásra fordították, "ezzel világelsők lettünk", nagy érdeklődés van külföldről a támogatási rendszerünk iránt. Felidézte azt is, hogy egyszerűbbé vált a tartásdíj megállapítása és behajtása. A kormány minden lehetséges módon segíteni fogja az egyszülős magyar családokat - szögezte le Varga Judit.
Hornung Ágnes családokért felelős államtitkár arról beszélt, a családbarát kormányzatnak minden élethelyzetre válaszokat kell találnia, minden felmerülő problémára megoldást kell kínálnia, ezért van immár több mint harminc támogatási forma a családok számára. Példaként említette, hogy emelt összegű családi pótlékra jogosultak az elvált szülők, az árvaellátás összege duplájára emelkedett, a gyermekápolási táppénzre pedig ugyanakkora időtartamban jogosult az elvált szülő, mint a két szülő együtt.
A váltott gondoskodás, vagy osztott szülői felügyelet mérföldkő a hazai családjogi szabályozásban - mondta az államtitkár. Hozzáfűzte, nemzetközi példák is azt mutatják, hogy ez a megoldás előnyös lehet a gyermekek számára. Hazánkban erre 2022 január elsejétől van jogszabályi lehetőség, tehát bő egy év tapasztalatai állnak rendelkezésre.
Németh Zoltán, a Közép-Európai Mediációs Intézet elnöke elmondta: a mediátorok segítenek a szülőknek a békés megállapodásban a válásnál, "hidakat építenek a harcolók között", úgy, hogy a gyermek mindenek felett álló érdekét nézik. A váltott gondoskodás a gyakorlatban lehet ötven-ötven százalék, de akár hetven-harminc vagy nyolcvan-húsz százalék is - közölte Németh Zoltán. Hozzátette: ha a szülők jó megállapodást kötnek és azt be is tartják, az számos előnnyel jár számukra és a gyermek számára is.
Beneda Attila családügyekért felelős helyettes államtitkár szerint a váltott gondoskodás lehetővé tétele is azt mutatja, hogy "finomhangolásra mindig készek és képesek vagyunk, nem hivatali szobában találjuk ki az intézkedéseket, hanem a való élet problémáira reagálunk". "A kormány nem avatkozik bele a családok életébe, a szabad döntést próbáljuk segíteni" - mondta Beneda Attila.
Rámutatott, hogy 2021-ben negyvenéves csúcsot döntött a házasságok száma és hatvanéves mélyponton volt a válások száma. "A kormány a sérülékeny helyzetben lévőket is támogatja, diverzifikáljuk a családtámogatásokat, hogy minden helyzetben segítséget nyújtsanak" - hangsúlyozta a helyettes államtitkár. Megjegyezte: "a tartásdíj hozzáférésének javításával óvjuk az egyedül helytállni próbáló szülőket".
Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetője azt hangoztatta, "mindig a gyermek szülei maradunk, szülőként sosem tudunk elválni egymástól", ez fontos kiindulási pont a váltott gondoskodás szempontjából. "A váltott gondoskodásról mindenkinek van véleménye, általában erős érzelmi véleménye, ezért akartunk utánajárni, hogy az érzelmeken túl miről szólnak ezek a helyzetek" - mondta Nagy Anna az általuk végzett kutatással kapcsolatban.
Megjegyezte: "végre odafigyelnek az egyszülős családokra, korábban nem törődtek az úgynevezett "csonka" családokkal", például az egyedülálló szülők mintegy negyede nem kapta meg a tartásdíjat.
Fotó: Varga Judit Facebook-oldala