Új korszak Jászberényben: ellenszavazat nélkül lett költségvetés

Jászberény önkormányzatának gazdálkodása nincs ugyan könnyű helyzetben - ahogy egyetlen önkormányzaté sem a jelen gazdasági körülmények között -, van azonban egy lélektani különbség Jászberény és a többi város között. A január 15-i időközi választáson új testület ült össze, és az egyértelmű polgári akarat eredményeként az végre egyöntetű és egyirányba tartó kormányzást tesz lehetővé. A költségvetést még a Budai Lóránt ellenzékeként mandátumot szerző képviselők is megszavazták, amiért a polgármester külön is köszönetet mondott a testületnek.
A frisshirek.hu portál pont az a média hiány, ami egy működő demokráciában természetes kellene legyen, éspedig elfogulatlan, naprakész hírek közvetítője közéletről, politikáról, kultúráról, sportról egyaránt. Nálunk nincs és nem is lesz részrehajlás! Hogy ez így is maradjon, kérlek támogasd munkánkat adományoddal, hívd meg ismerőseid, hogy olvassanak bennünket és kerünk, kövess és lájkolj minket a közösségi médiában is.
TámogatásAz elmúlt 13 év legbékésebb ülése volt a mai. Szinte mindenben egyetértettünk a közel 30 napirendi pont tárgyalása kapcsán
- számolt be Budai Lóránt polgármester Facebook-oldalán a költségvetésről döntő képviselő-testületi ülésről. A tanácskozás a január 15-i időközi választást követő első "rendes" ülése volt az új testületnek, miután február 1-én a megválasztott politikusok letették az esküt és megalakult a közgyűlés. (Beszámolónkat az ünnepségről a frisshirek.hu-n az alábbi linken olvashatják.)
A február 1-ei megalakuláson még nem álltak föl teljesen a bizottságok, mert az időközi választáson súlyos vereséget szenvedő kormánypárt arról nem tudott sajátjai körében megállapodásra jutni, a testületi ülésre azonban már megszülettek a személyi döntések, így kiegészült az a bizottsági keret, amelyről a frisshirek.hu-n is beszámoltunk. Ahogy a február 22-i tanácskozáson tett esküt Bódis Béla is, a testület egyetlen fideszes képviselője, aki a február 1-i alakuló ülésen még nem vett részt.
A tanácskozás legfontosabb pontja a 2023-ra vonatkozó költségvetés megszavazása volt, amelyet az elmúlt évekhez képest már-már katartikus változásként:
egyhangú szavazással fogadtak el.
Ahogy azt korábban a Szeretlek Jász-Nagykun-Szolnok Facebook-oldalon is nyomon követtük, tavaly a zárszámadás elfogadása is pengeélen táncolt a városban. Több tanácskozást kellett összehívni ahhoz, hogy a DK-s Gedei Józseffel és a Mi Hazánk-os Dobrán Gyulával kiegészülő Fidesz-frakció megszavazza azt. A költségvetés támogatása mellett Budai Lóránt beszámolójából a múlt heti testületi ülésen döntöttek
az idei fejlesztésekről, a közmunkaprogram folytatásáról, a fiatalokkal való együttműködésről és a város vagyonának kezeléséről. Mindemellett zárt ülésen határoztunk a város kitüntetettjeiről is. Köszönöm mindenkinek az - általam sosem tapasztalt – egyetértést és a békés döntéshozást!
- zárta bejegyzését a városvezető Facebook-oldalán. Balogh Béla alpolgármester a testületi ülésen ismertette a jászberényi költségvetés nehéz helyzetét:
100 millió forint bevételnövekedés áll szemben 1 milliárd forint kiadásbővüléssel.
Ezt a 900 millió forintos lyukat kellett ebben a költségvetésben kezelni. Ezzel kapcsolatban Budai Lóránt is a költségeket egybefogó rendeletet "nem szokványosnak" nevezte, hozzátéve azt, hogy igaz, 2019 óta egyetlen év sem volt "szokványos" a városban és az országban.
A kiemelt kép forrása: Budai Lóránt Facebook-oldala