2024.04.18., csütörtök - Andrea, Ilma
Miskolc: 11o - 16o
Az ország 19 megyéjében

A kampányban hazugságott adott Márki-Zay Péter szájába a TV2

frisshirek.hu | 2023. február 02. - 11:50
A kampányban hazugságott adott Márki-Zay Péter szájába a TV2

Megerősítette a Kúria a perben első-és másodfokon hozott ítéletet, mely szerint helyreigazítást kell közölnie a TV2-nek a Tények című hírműsorában elhangzott valótlan állítások miatt, melyekkel megtévesztették a nézőket, Márki-Zay Pétert pedig olyan színben tüntették fel, mintha az egészségügy leépítésére készülne - írta meg a Media1.

Az alperes által működtetett TV2 televíziós csatorna a 2022. január 12-én Tények című műsorában, a »Szülészeteket zárna be vidéken Márki-Zay« című hírblokkjában – többek között – azt közölte a felperesről, hogy »leépítené az egészségügyi ellátórendszert (…), azt mondta, hogy támogatja az egészségügyi intézmények centralizálását, vagyis azt, hogy több intézményből csak egy maradjon meg. Ez azt jelenti, hogy tömegesen záratna be szülészeti és sürgősségi osztályokat.« A hírblokkban elhangzott továbbá az is, hogy a felperes szerint »nincs szükség arra, hogy mindenhol legyen orvosi ellátás (…) vannak olyan területek, mint a járóbeteg-ellátás, ahol lehet centralizálni, de a fekvőbeteg-ellátásban igenis el kell fogadni, hogy sürgősségi, vagy éppen szülészeti ellátás ne legyen a vidéki városokban, vagy akár a falvakban élők közelében

- olvasható az ítéletben, amelyet a hódmezővásárhelyi helyi portál, a Hódpress adott közre. Márki-Zay Péter akkori miniszterelnök-jelölt viszont nem fogalmazott meg ilyen állítást, és azonnal beperelte a hazugságot közlő tévécsatornát. Miután első- és másodfokon is nyert a hódmezővásárhelyi politikus, most a Kúria is megerősítette, hogy a kormányzati holdudvarhoz tartozó médium valótlanságokat adott a volt miniszterelnök-jelölt szájába.

Nem ez az első sikeres pere Márki-Zay Péternek. Az MTVA és a Mediaworks-csoport is vesztett már a hódmezővásárhelyi városvezetővel szemben hasonló tudósítások miatt.

Az alperes felülvizsgálati érvelésével szemben a sajtószabadság gyakorlása önmagában nem terjed ki a valótlanságok közzétételére, sőt az újságírók egyik fő felelőssége éppen a közölt hírek, információk hitelességének ellenőrzése

- mondta ki a Kúria.

A kiemelt kép forrása: Márki-Zay Péter Facebook-oldala