Váratlan fordulat: Pócs János kezdeményezi a jászberényi Fidesz feloszlatását

Pócs János a január 15-i időközi választást követő nyilatkozataiban egy szóval sem pedzette meg saját felelősségét a csúfos bukásban. Először azt mondta, hogy a Fidesz csak áldozata lett az időközi választásnak, azt nem ők akarták. Pedig a feloszlatást célul tűző javaslatot a Fidesz vette a nevére a DK-s Gedei József mellett. Most pedig feloszlatja a helyi Fideszt. Egyelőre nem tudni, hogy a négy kompenzációs listás helyről mely "fideszes" politikusok ülnek be majd a jászberényi testületbe.
A frisshirek.hu portál pont az a média hiány, ami egy működő demokráciában természetes kellene legyen, éspedig elfogulatlan, naprakész hírek közvetítője közéletről, politikáról, kultúráról, sportról egyaránt. Nálunk nincs és nem is lesz részrehajlás! Hogy ez így is maradjon, kérlek támogasd munkánkat adományoddal, hívd meg ismerőseid, hogy olvassanak bennünket és kerünk, kövess és lájkolj minket a közösségi médiában is.
TámogatásAhogy tegnap a frisshirek.hu-n is beszámoltunk róla, a január 15-én tartott jászberényi időközi választáson elért elsöprő, kétharmados ellenzéki siker még hosszan veti hullámait. És annak jelentősége túlmutat a jászsági városon. A frisshirek.hu-n ismertettük azt is, hogy helyben mely szereplő bukta a legnagyobbat.
Bár Vona Gábor, a Jobbik korábbi elnöke szerint a legnagyobb vesztes országosan a DK és Pócs János,
helyben egyértelműen a Mi Hazánk Mozgalom.
Ahogy a Mi Hazánk helyi szervezete sem ismerte el eddig felelősségét, sőt polgármester-jelöltjük, László Péter inkább arról beszélt, hogy még elégedettek is lehetnek az eredménnyel, addig a Demokratikus Koalíció is hallgatott, hogy kommentálja azt, hogy erre a fényes győzelemre nélküle volt képes az ellenzék.
Nem hallgat azonban Pócs János, de ő sem a saját felelősségét firtatja.
Tegnap este Facebook-oldalán váratlanul bejelentette, hogy
a választók akaratát figyelembe véve kezdeményezem a jászberényi Fidesz csoport feloszlatását és újjászervezését!
Vélhetően szeretné a legtávolabb tolni magától a felelősséget. Értékelése azonban legalábbis kérdéses. A Jászság Térségi Tévének adott interjújában nem volt hajlandó válaszolni arra az egyszerű kérdésre, hogy vereségként éli-e meg az eredményt, inkább a jászberényiekre tolta a felelősséget.
De nem is a Fideszre. Enyhe fenyegetésként megjegyezte, hogy azt kívánja, hogy a berényiek győzelemként éljék meg a döntésüket.
Felelősségét azonban abban az interjúban sem mondta ki, sőt eltolta magától a bukást, mondván a szavazólapon nem lehetett a nevét megtalálni. A helyiek vélhetően azonban másként látták, hiszen elég kevés berényi polgár vélhette úgy, hogy Besenyi Orsolya orvosigazgató magától találta volna ki indulását a polgármesteri székért, nem beszélve arról, hogy a feloszlatás ötletéről is azt rebesgetik, hogy az nem a jászberényi fidesz ötlete volt. Gedei József DK-s képviselő ugyanis nem a helyi Fidesznek, hanem Pócs Jánosnak tett számos gesztust. (Az időközi választás előtörténetéről az alábbi írást olvashatja a frisshirek.hu-n.) Ezzel szemben a választási bukás után
Pócs János arról beszélt, mintha a Fidesz áldozata lett volna az időközi választásnak,
és csak sodródott volna az eseményekkel. A polgárok ezt semmiképp sem így látták, de nem is volt igaz, hiszen a helyi Fidesz az egyik kezdeményezője volt az oszlatásnak akkor is, ha váratlanul saját folyamodványát aztán nem szavazta meg.
A Pócs János szerepével kapcsolatban a választás után egy ellenzéki Facebook-oldalon meg is jelent egy videó a már jól ismert, Bukás című film ikonikus jelenetét átdolgozva, amely itt nézhető meg.
A kiemelt kép forrása: Pócs János Facebook-oldala